Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: június, 2020

Csak egy basic viewport crackdown

UPDATE : megdoldódott a probléma, most nem a gépemet kell okolni, én nyomtam alt+b-t a ctrl+b helyett. heh Az utóbbi időben annyira normálisan működött minden, hogy már aggódtam, hogy mire elkészül a blog, nem lesz mit kirakni. Szerencsémre a mai nap ezt szépen meg is cáfolta. (Így el is indult a blog.) Békés reggelnek indult, csak a szokásos lassúság, ami már meg sem kottyan. Chillben megnyitom a blender projektem és ez a csodás látvány fogad: Az eevee/cycles rendesen megy, azonban a wireframe és a solid mód teljesen feladta az életet. Bezártam a programot, de ez sem segített a helyzeten. Indítottam egy sima újat, abban minden príma, szóval feltételezem a fájlban halt meg valami. Ezek ám a remek reggelek. update : a reboot sem segített :c

Amikor már majdnem eltemettem a monitort

Boldog pillanatok egyike, amikor derült égből behal a monitor. Legalábbis ezt hinné az ember. Kétségbeesett kábel ki-be húzogatás, tápkábellel szintén, majd szomorú konstatálása annak, hogy a jó kis monitor felmondta a szolgálatot és lehet újra költeni.  Azonban még a szívszaggató temetés előtt egy gép reboot nem fáj senkinek... Et voilá, minden szuper és semmi baja a képernyőmnek. 💩

Csak egy normális booting

Kép

Blackhole issue

Kép
//blender kontent Azóta is rejtélyes, csak nálam előforduló probléma ez. A tünetek leírása röviden: ha egy tárgyra több materialt szeretnék tenni, akkor részei átlátszóvá válnak, illetve egy csodás fekete lyuk képződik, aminek a középpontja megegyezik a világéval. Ez cycles rendernél egyáltalán nem látszik, szimplán csak a solid módos modellezés élményét növeli. A plusz csoda benne, hogy bárki is kapja meg pontosan ugyan azt a fájlt, semmi ilyet nem fog tapasztalni. Látható a két képet összevetve, hogy solid módban a fal egy része láthatatlan, eevee-ben pedig csak szimplán nem ismeri fel a textúrát. Mindenesetre cycles-ben minden oké vele. És azért itt egy kis extrém finomság is a végére. (Ennyire azért nem szokott eldurvulni a dolog...) Egyelőre nem találtam megoldást a problémára. (Sajnos nem találtam lelki társat az internet bugyraiban, aki hasonló problémákkal küzdene)

Első bejegyzés

Az én gépemnél különlegesebb szerkezettel kevesen találkozhattak. Igazi ritkaság a drága. Bár számomra teljesen megszokott, hogy windows 8 van rajta, vannak olyan emberek, akik teljesen ledöbbenve állnak a szituáció előtt. De ez a legkevésbé érdekes és különös dolog benne. Sok olyan dolog szokott történni, ami megmagyarázhatatlan, türelmet próbára tevő, és egy idő után, ha az ember hozzá szokott, igazán mulatságos. Ez a blog azért készült, hogy ezeket az apró (vagy nem) csintalanságokat bemutassa, ezzel méltó emléket állítva neki. (Nem, nem halt meg, szerintem nem is fog. (Azt csak szimplán szereti eljátszani azokban a pillanatokban, amikor szükség lenne rá.) Csak nyugdíjba fog vonulni hamarosan.) Röviden ennyit a várható minőségi kontentről. :D Az esetleges fájdalmasan rossz minőségű felvételekért elnézést kérek, a pillanatnyi sokk nem hagyott időt a minőségre törekedni.